A régi híres ménesek egyike megszűnésének okairól

„Nem mindég az a helyes a mi helybe-hagyatik,
hanem aminek oka helyes és következése hasznos.”

Széchenyi István mellett Wesselényi Miklós (1796–1850) volt a 19. századi magyar lótenyésztés meghatározó alakja. Wesselényi Miklós 1828. október 1-én nagy árverést hirdetett zsibói ménesében, melyet a legnagyobb hazai és külföldi lapokban is közzétett. Az árverés okának magyarázataként írta meg ismert művét, A régi híres ménesek egyike megszűnésének okairól címmel. Széchenyi Istvánhoz hasonlóan Wesselényi is kötelességének érezte, hogy jó példát mutasson és megossza nézeteit, gyakorlati tanácsait a lótenyésztésben érdekelt emberekkel.

A könyv 1829-ben jelent meg, egy évvel Széchenyi István, Lovakrul című munkája után. Wesselényi Miklós munkája a lótenyésztés és a lótartás gyakorlati útmutató könyve volt. Könyvében áttekintette a hazai és a nemzetközi lótenyésztés történetét, felvázolta a hazai lótenyésztés állapotát.

A könyv öt fő részből áll:

• A szerző először ismertette a lótenyésztésről vallott nézeteit.
• Másodszor megvizsgálta a hazai és a nemzetközi lótenyésztés történetét. Arra a kérdésre kereste a választ, hogy a régi mellett való megmaradás szándéka vagy az újítás a helyes?
• Harmadszor megvizsgálta a lótenyésztés sikertelenségének okait.
• Negyedszer gyakorlati javaslatokat tett a lótenyésztés javítására.
• Végül ismertette a zsibói ménes állapotát és a jövőre vonatkozó terveit.

A haszonelvű lótenyésztés

Az első részben Wesselényi Miklós megvizsgálta a lótenyésztést gazdasági és erkölcsi szempontból. Miben állt a ló gazdasági haszna az író szerint? A ló, „melly sok mérföldekre nem nagy költséggel vitetődhetvén, sok száz aranyat érhető s hazájába visszamenő árát viszi önnön hátán a külföldre.”

Ugyanakkor a szerző felhívta a figyelmet arra is, hogy a lótenyésztésnek nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi haszna is van. „Jó karban a lótenyésztés csak ott állhat a hol a lovakat sokan kedvelik. Ezen kedvelésnek s a dologhoz való értésnek szükséges és soha el nem maradó következése a lovaglás szeretete és gyakorlása.” Kiemelte az erkölcsi haszon szerepét, és a lovaglásról, mint jellemalakító, testi és erkölcsi erőt fejlesztő testedzésről írt. A lovaglás olyan nevelési eszköz volt, amely által a férfiak bátrakká és tetterőssé váltak.

Barátjához, Széchenyi Istvánhoz, hasonlóan Wesselényi Miklós is a hasznot állította a munkája középpontjába. „A haszon az a hatalmas rugó, mely eleitől fogva a világon az emberek lelki s testi erejét leginkább kifejtette. Minden országban ahol a lótenyésztés felvirágzott, példája azt mutatja hogy az abból nyert vagy nyerhető haszon vitte azt elé.” Wesselényi Miklós kétféle haszonról írt: a természetes és a mesterséges haszonról. A természetes haszon a lóeladásból, a mesterséges haszon pedig a lóversenyekből és a ménbérből származott. Az első részben Széchenyi Istvánnal egyetértésben arra a következtetésre jutott, hogy „A lótenyésztés sikeres előmozdítására bizonyos és egyedül való út: a lehetőségig bizonyossá tenni az abból jövő úgy nevezett természetes hasznot,- és a mesterséges nagy haszonra egy hihetősen remélhető lehetséget nyitni.”

Amilyen egy nemzet lova, olyan a nemzet is.

A második részben Wesselényi Miklós okfejtése abból indult ki, hogy a lótenyésztés gazdasági ágazat, amelynek sikere nem hazafiság, hanem elsősorban hozzáértés és elhivatottság kérdése. A szerző arra a kérdésre kereste a választ, hogy a tenyésztők miért nem tudják eladni a lovaikat.

Megállapította, hogy a lovak fajtái alapvetően két törzsre vezethetők vissza: a napkeleti és az északi törzsre. A lófajták kialakulásában leginkább az egyes nemzeti törekvéseknek volt nagy szerepe. Minden nemzet a saját igényeinek megfelelően formálta a lovat. Így a ló egyfajta tükör is, amely a nemzetről árulkodik. Amilyen egy nemzet lova, olyan a nemzet is. Az európai lovak ismertetése után rátért a magyar lovak történetére. Wesselényi Miklós miután megvizsgálta az egyes lótenyésztési korszakokat, rátért a korabeli magyar lótenyésztés helyzetének ismertetésére. A régi magyar és erdélyi fajtákat már csak a parasztság tartotta. A rossz tartás, és a szakértelem hiánya a lovak minőségének romlásához vezetett. A helyzetet tovább rontotta, a lovak rossz és szigorú tartása, valamint a lovaglási kedv csökkenése. Ezzel párhuzamosan a piac már másfajta lovakat igényelt és a magyar tenyésztők nem tartottak lépést a megváltozott igényekkel. Wesselényi Miklós a kor igényeit figyelembe véve a hazai lovak nemesítésére az angol lovakat tartotta a legmegfelelőbbnek.

„Nem lehet örömmel nem nézni, hogy melly jó használható, s egyszersmind pénzé is tehető lovak szaporodnak 1823-tól fogva a pénzért hágó angol ménlovaktól.”

Miért nincs a lótartásban nálunk haszon?

A szerző gondolatmenetének kiindulási alapját az a tény szolgáltatta, hogy csökkent a kereslet a magyar lovak iránt. A lóeladás száma drasztikusan visszaesett. A kereslet csökkenését azzal magyarázta, hogy az európai országok uralkodói- és magánméneseiben már másfajta lovakat igényeltek. A magyar tenyésztők tehát azért nem tudták eladni a lovaikat, mert nem feleltek meg a támasztott kívánalmaknak.

Mit lehetne s kellene nálunk a lótenyésztés javítására tenni?

Wesselényi Miklós szerint az újítás és javítás három szinten mehet végbe: az uralkodó által, egyesületek révén és egyéni szinten. Mindhárom szinten más-más a kötelesség. Eszerint „(…)az uralkodás legokosabban cselekszik, ha a hasznos célra serkentő eszközöket sokasítja, az arra való eljuthatás útját könnyebbíti, s a dolgot mentére hagyja.” Az uralkodó feladata volt az akadályok elhárítása, az erkölcsi támogatás és gazdasági ösztönzés, valamint a jó példa mutatása.

Wesselényi Miklós az egyesületek szerepét a következőképpen határozta meg: „Nem lehet munka oly temérdek, miv oly bámulást érdemlő, melyet Egyesületek végbe nem vittek volna, vagy végbe nem vihetnének.” Szabad akarattal munkálkodnak ugyan azon egy célra, mint egy bölcsen elrendelt erőmívben, minden erők a magok helyeken vagynak(…)”

Az uralkodó és az egyesületek mellett mégis az egyéneknek szánta a legösszetettebb feladatot. Az egyének előtt jó példaként álltak az uralkodói ménesek, amelyek hasznos befolyással bírtak a birodalmi lótenyésztésre. Az egyének kötelessége tehát e ménesek példájának nyomán a saját gazdaságaik felvirágoztatása volt. A feladat két részből állt:

• Először jobb lovakat kell tenyészteni.
• Másodszor fel kell kelteni a jobb lovak iránt az igényt.

A szerző szerint a legfontosabb, amin változtatni kell az a szakértelem hiánya, mert a tenyésztés, a megfelelő tartás, a bevételek növelése, a költségek csökkentése és a megfelelő táplálék kiválasztása is kiváló szakértelmet kíván. Mindez pedig a minőségi lótenyésztés előfeltétele.

A lószeretet erősítése

Wesselényi szerint az értékesítés megszervezése az egyesületek feladata. A lovak eladására a korabeli Angliában elterjedt Horse-bazár intézményét javasolta, ahova bárki elvihette eladásra szánt lovait. A szerző szerint az intézmény révén pedig nemcsak az eladók, hanem a vevők helyzete is javulna, hiszen lenne egy állandó hely, ahol mindig tudnának jó lovat vásárolni.

Végül megállapította, hogy a lovak iránti igényt olyan intézetek felállítása révén lehet növelni, amelyek az emberekben a lószeretet erősítik és amelyek működéséhez jó lovakra van szükség. Wesselényi Miklós három ilyen intézményt jelölt meg: a lóversenyzést, a lovasvadászatot és a lovaglást.

„Hol vagynak oly sok és gazdag, ön kényekre élhető birtokosok? Kiknek mind míveltségétől, mind nemes gondolkozások módjától hinni lehet, s várni kell, hogy mélyen érezzék mennyire vagynak éppen törvényes szabadságok, s minden tehertől való ment voltok által lekötelezve, tenni s áldozni közcélokra, és hogy minden kiadás melyet ilyen végre tesznek, s minden munkásság, melyet kötetlen idejekből ily célra fordítanak egy valóságos becsületbeli adósság lefizetése(…)” Wesselényi Miklós a mű befejezéseként ismertette a zsibói ménes állapotát, azzal a céllal, hogy jó példát mutasson a tenyésztők számára.

Wesselényi Miklós munkájával nagymértékben hozzájárult a lóágazat sikeressé tételéhez.

A lóágazatot emberek tették sikeressé a múltban és emberek tehetik sikeressé a jövőben is.

Forrás: Wesselényi Miklós: A régi híres ménesek egyike megszűnésének okairól.
Petrózai Trattner J.M. és Károlyi István Könyvnyomtató Intézetében, Pest, 1829.

Olvassa el ezeket a cikkeket is