A lovas nemzet bibliája - 2. rész

A történész feladata, hogy összekapcsolja a múltat a jelennel az ok-okozati összefüggések feltárása révén. Miért van erre szükség, kérdezheti az olvasó? A történelem során valódi értéket a hosszú távú gondolkodás hívei teremtettek. Ezek az emberek nem egy emberöltő távlatában terveztek, hanem gondosan ügyeltek arra, hogy a verejtékes munkával megszerzett tapasztalatok apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre öröklődjenek.

A folytonosság fenntartása erőfeszítést és kitartást igényel, ha a folyamat megszakad, akkor előröl kell kezdeni mindent. Könnyen elfelejtjük azt, amit egyszer már megtanultunk és tudtunk, ha nem idézzük fel újra és újra a tapasztalatokat. Jelenleg a múltban megteremtett okok következményeit éljük, ezért a problémáinkra csak a múlt folyamatainak megértése révén találhatjuk meg a megoldást.

„A kisded Makkbul, ha nem romlott, idővel termő Tölgyfa lesz, csak senki el ne gázolja.”

A Lovakrul című munka alapmű (1828), amelyet minden hazai lovas szakembernek illő ismernie. E könyvvel alapozta meg Széchenyi István a magyar lótenyésztés-történetének legsikeresebb időszakát, a lótenyésztés aranykorát (1869-1914).

Miért volt ilyen meghatározó szerepe a Lovakrul című könyvnek? Széchenyi István a lóágazat rendbetételét az alapoknál kezdte. Tisztában volt azzal, hogy a valódi siker eléréséhez először a fejekben kell rendet tenni. Széchenyi István jó példát mutatott és az emberek követték, mert amióta világ a világ az ember példából tanul.

Miért aktuális Széchenyi István Lovakrul című munkája? Amikor feltettem magamnak ezt a kérdést, igyekeztem kapcsolódási pontokat találni a könyv alapján a múlt és a jelen között.

Az összevetés nyomán a következőket találtam:

• Programalkotás
• Módszertan
• A lótenyésztés nemzeti vagy gazdasági kérdés?
• Korszellem
• A meglévő jobbá tétele, vagy az újítás a helyes?
• Kereslet - Kínálat
• Mi a közös cél egyéni- és társadalmi szinten?
• Példamutatás

Programalkotás
Széchenyi István jó példával szolgált arra, hogy milyen egy jó programalkotás. Egy jó program világosan és egyértelműen megfogalmazza a célkitűzéseket és feladatokat, a valóságon alapul és gyakorlatias. Széchenyi István konkrét és megoldható feladatokat jelölt ki. Egy olyan megvalósítható programot adott, ami kiállta az idő próbáját. Ha azt szeretnénk, hogy újra sikeres legyen a lóágazat, akkor Széchenyi Istvánhoz hasonlóan körültekintően és alaposan kell eljárnunk a programalkotás során. Hogyan tehetjük ezt meg? Kövessük az előttünk járót a módszertanában is.

Módszertan
„Belátó és feltaláló erőm szerént azon gyökérokokat fogom kifejteni, mellyekbül a Rossz elterjedett - ugy azon forrásokat felkeresni, mellyekbül a’ hasznos következéseknek folyni kell.” Úgy gondolom, hogy a lóágazatot ugyanúgy, mint ahogy Széchenyi István is tette alapos vizsgálatnak kell alávetni. Szükség van a múltra és a jövőre vonatkozó ok-okozati összefüggések feltárására. Meg kell keresni a probléma „gyökér okát” és a megoldás „nemző okát”.

Fel kell tennünk magunknak azt a kérdést, hogy milyen okok következményeit éljük napjainkban?

A lóágazat jelenlegi problémáinak okait a 20. század eseményeiben kell keresnünk. Ahhoz, hogy tiszta lappal tudjunk indulni és valódi sikereket tudjunk elérni, fel kell tárni az okokat, és meg kell szüntetni a következményeket. Meg kell találni a probléma gyökerét és a sérelmeket pedig orvosolni kell. Helyre kell állítani az ember és a ló kapcsolatát. Tisztázni kell, hogy milyen okokat szeretnénk elindítani, és ki kell választani közülük a „nemző okot”, amelyből helyes következmények lesznek.

A lótenyésztés nemzeti vagy gazdasági kérdés?
„Ezen okoskodást a Lódolgára, mint valamely gazdaságbeli tárgyra, akarom alkalmaztatni.” Ahogy a 19. század első felében, úgy napjainkban is az ágazat gazdasági oldala a hangsúlyos. A lótenyésztés katalizátora a vállalkozói attitűd, mert az ágazat szorosan a gazdasághoz tartozik. Ha az ágazat helyzetén javítani szeretnénk, akkor éppen ezért gazdasági oldalról kell megközelítenünk a kérdést, és nem csinálhatunk csak nemzeti kérdést a lótenyésztés ügyéből. Korunk szelleme is ezt diktálja.

Korszellem
„Század lelke vagy betegsége - akár hogy tetszik az Olvasónak - a Calculushoz való Passio. (…) „Maga dolga után fáradozni, gyarapodni, pénzt nyerni, és azzal, a mit már szerzett, bátorságban élni, kiki akar - s hogy most jobbára kiki azt, és főképpen s mindenek előtt azt akarja, tagadni senki sem fogja, a ki maga körül néz.” Ismerjük fel, hogy sok hasonlóság van a 19. század és a jelenlegi kor szelleme között. Most még inkább a pénz mozgatja a világunkat. Mindenki nyerni akar.

„Minden dologban a világon csak a reménylhető előmenetel tarthatja fenn az emberben az elszánt akaratot; legyen az a remény közel, vagy bár a határtalan távolság homályában. Én legalább úgy hiszem, hogy hasznot keresni, a józan észnek és igazságnak határai között, - kötelesség.” A haszon és a nyereség a legfontosabb mozgatórúgó.

„Ha tehát a lótenyésztésből hasznot lehet várni, akkor a lovak tenyésztésének sikere lészen; ha pedig hasznot várni nem lehet, akkor Hazánkban a még fenn álló ménesek is kevesedni fognak.” Napjainkban a lótenyésztők számára a legnagyobb kihívás a lóágazat nyereségessé tételének elérése. Na de mi a legnagyobb feladat?

A meglévő jobbá tétele, vagy az újítás a helyes?
„Nagyon vigyázva fogunk pedig előre menni, és ugyan csak felébredett szemmel, ne hogy (…) a jobbítás passiojábul újítsunk, a nélkül, hogy jobbítanánk, s ellenben ne hogy az újítás félelme miatt ne jobbítsunk, a hol szinte minden újítás hasznot hajtana.” El kell gondolkodni azon, hogy a jelenlegi helyzetben min kell változtatni? Alaposan meg kell vizsgálni, hogy mi az, amit jobbá lehet tenni és hol szükséges újítani? Számadást kell készíteni a lóágazat állapotáról és meg kell fogalmazni az objektív célkitűzéseket.

Kereslet - Kínálat
A jövőre irányuló okok, amelyekből helyes következmények lesznek ugyanazok, mint Széchenyi István korában:

• Szükség (kereslet),
• Megkívántatás (az igény felkeltése),
• Jutalom (nyereség),
• Cselekvés.

Most is csak az lehet a megoldás, ha keresletet generálunk és felkeltjük az emberekben a lovak iránti igényt. Tehát a legnagyobb feladat az, hogy olyan intézményeket, rendezvényeket és szolgáltatásokat hozzunk létre, amikkel keresletet gerjeszthetünk kiváló minőségű lovaink iránt. Ha elegendően nagy a kereslet és az igény a megfelelő minőségű, hírű és árú lovakra, akkor az meg fogja teremteni a maga kínálatát.

Napjainkban a lóágazat Széchenyi korához hasonlóan a középszerűség állapotában van, pedig kiváló lehetne. A történelem során Magyarország már bizonyította, hogy képes felvirágoztatni az ágazatot, ezt igazolja a lótenyésztés aranykora (1869-1914). A dualizmus korához hasonlóan az ágazatban érdekelt csoportok feladata tehát nem a biztos nyereség, hanem a nyerés lehetőségének a biztosítása.

Napjainkban amikor egy ágazat sikerességét vizsgálják, akkor elsősorban a gazdasági eredményeit veszik alapul. A vizsgálatnál nem veszik figyelembe, hogy valóban jobbá vált-e az ágazat helyzete és az eredmény hozzájárult-e az egyéni boldogság eléréséhez. Mindent pénzben mérnek. A valódi siker eléréséhez az embernek világosan látnia kell céljának kettősségét: az egyéni- és a társadalmi szintet.

Mi a közös cél egyéni- és társadalmi szinten?
„Semmi nem emeli-fel egy Nemzet Lelkét, semmi nem szolgál annak Gyarapodására, kiműveltségére, belső Erejére s Dicsősségére annyit, mint sok Emberek Egyesülése, és egy czélnak Elérésére való Törekedése.” Az embereknek az egyéni- és a társadalmi céllal is tisztában kell lenniük. A kettő csakis kizárólag együtt tudja sikerre vinni az ágazatot. Míg az egyéni cél a nyereség elérésére való törekvés, a társadalmi cél a hazai lótenyésztés jobbá tétele. Széchenyi István úgy gondolta, hogy jobbá tenni valamit, annyit jelent, hogy a közhasznot az egyéni haszon elé helyezzük. Először az egyéni cél megvalósítására van szükség, mert az teszi lehetővé, hogy az egyén hatékonyan tudjon tenni a társadalmi cél eléréséért. Az egyéni erőfeszítés és példamutatás képes arra, hogy a tömegeket követésre ösztönözze. Ahogy a 19. században úgy napjainkban is a közös társadalmi cél, a közös ügy tudja egy táborban egyesíteni az embereket.

Példamutatás
Széchenyi István jó példával járt előttünk. Képes volt erőfeszítéseket tenni egy igaz ügyért. Tisztában volt a kötelességével és aszerint cselekedett. Szavai és tettei összhangban voltak, ami egy valódi jellem próbaköve. A mi feladatunk is az, hogy jó példával járjunk elől, hogy mások is kövessenek bennünket.

„a közhaszon miatt ugy szeretném; ha szomszédaimnak azt bizonyíthatnám be: melly nyertes voltam sokszor a' lónevelés által és melly jól birom magamat; mert ugy ők és sokan mások is engem bizonyosan követnének.” Mutassunk jó példát, és cselekedjünk helyesen!

„Fogjunk tehát magunk a magunk dolgaihoz, segítsünk magunk magunkon! (…) Fogjunk tehát sokan egy dologhoz: tegyen érte kiki, amennyit tehet.” A lóágazatot emberek tették sikeressé a múltban, és emberek tehetik sikeressé a jövőben is.

Forrás: Széchenyi István: Lovakrul.
Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istvánnál, Pesten, 1828.

Olvassa el ezeket a cikkeket is